[ Pobierz całość w formacie PDF ]

- Édesanyám azonban tudta, mi vár ránk. Magához ölelt:  Bocsásd meg
nekem - suttogta -, bocsásd meg, hogy ilyen sorsra juttattalak."
- A fiatal tiszt korbácsával végigvágott az arcán. Édesanyám feléje
fordította csodálatos fejét, és jó hangosan mondta, hogy mindenki hallja:
 Disznó!"
- Többé nem láttam.
- Kirángattak a sorból, és betuszkoltak az Qrszobára. Egyedül és
mezítelen álltam ott, s ekkor eszembe jutott, hogy sok fiatal lányt
küldenek a tábori bordélyházba, martalékul a  kápóknak" - ezeknek a
közönséges bqnözQknek, akik mint  bizalmi személyek" teljesítettek a
táborban szolgálatot. De ettQl a szégyentQl legalább megkímélt a sors.
- Hosszú idQt töltöttem Auschwitzban, de mit számít ott az idQ, ahol
csak rettegéssel mérik a hosszát.
- Értelmetlen munkákat végeztettek velünk, súlyos köveket cipeltünk
az út egyik végérQl a másikra. Véget nem érQ névsorolvasásokat
tartottak. Egy hideg októberi napon pedig - Lengyelországban korán
köszönt be a tél - kihajtottak bennünket vackainkból, és
megparancsolták, hogy vetkQzzünk meztelenre. Két nap és két éjjel
álltunk a hidegben, mozogni se mertünk, legfeljebb néhány lépést, enni
se kaptunk mást, csak egy-egy falat száraz kenyeret.
- Akkor korbácsok csattogása közepette betereltek bennünket egy fé-
nyesen kivilágított hatalmas terembe. Élveztük odabent a meleget, noha
jól tudtuk, az SS-tiszt, akit mi a  halál angyalának" hívtunk, csak arra
várt, hogy a gyöngeség elsQ jelét fölfedezze rajtunk. Ez a tiszt állandóan
monoklit és fehér szarvasbQr kesztyqt viselt. Úgy nézett végig rajtunk,
akár a vágóhídra hajtott barmokon.
- Jóságos úristen! Hogy igyekeztünk egészségesnek látszani! Kihúztuk
magunkat, magasra tartottuk fejünket. Öregasszonyok esküdöztek, hogy
fiatalok.
Brunhilde tenyerébe temette arcát, s mikor megint ölébe ejtette kezét,
halálsápadt volt.
- Bocsásson meg nekem. Nem magamért mondom el mindezt, hanem
azokért, akik már nem térnek vissza. Éjjel-nappal aratott köztünk a halál.
És azok, akik éltek, a halál gondolatával éltek. Fülükbe csengett a gáz-
kamrákba terelt emberek elQbb hangos, majd egyre halkuló jajgatása -
mert túlságosan lassan haltak meg. És minél kegyetlenebb volt a sorsunk,
Qreink annál vígabbak voltak. IdQnként fölhangzott egy-egy fogoly
velQtrázó sikolya: a villanyárammal telített kerítésnek vetette magát, mert
már nem bírta tovább a szenvedést. Vagy a rendQrkutyák ugatását
hallottuk, ahogy széttépték egyik vagy másik szerencsétlen áldozatukat.
És a rádióból áradó hangos, vidám muzsika! Meg az égett testek szaga,
amely éjjel-nappal ott terjengett a levegQben.
- Furcsa, de mégsem ezekre a szörnyqségekre emlékszem leg-
világosabban. Hanem a gyQzedelmes jóságra. Arra a fogoly orosz tisztre,
aki karjába vett, mint egy gyermeket, amikor édesanyám levágott haja
láttán, félQrülten tértem vissza. Meg arra a belga apácára, aki ápolt, aki
éjjel odacsúsztatta nekem napi élelme felét, és aki reggel sürgetett, hogy
talpraálljak, mert az ágyban maradás az elsQ lépés volt a gázkamrák felé.
A halálra várakozó asszonyok bátorságára és jóságára emlékszem. Ott,
ahol az emberség a legmélyebbre süllyedt, ott egyben fölért a csúcsokra
is.
Brunhilde tágra nyílt szemét Joyra függesztette:
- Ha netán azt hiszi, belQlem a rosszindulat beszél, vagy
megzavarodtam és hazudok, akkor olvassa el a táborparancsnokunk,
Rudolf Hoess önéletrajzát. Azokban a napokban írta, amikor az ítéletre
várt.
- Hoess érdekes jellem volt. Nagyon szerette a feleségét és gyermekeit.
Amellett lelkiismeretes is volt, ha ugyan ilyen embernél lehet
lelkiismeretrQl beszélni. Könyvében elmondja: éjjeleket töltött
álmatlanul, mert attól félt, visszaél a Führer bizalmával. Hogyan
gyilkolja meg elég gyorsan a marhavagonokban érkezQ tízezreket,
hogyan végezzen azokkal, akik Európa minden sarkából ködben-hóban
özönlenek a parancsnoksága alatt álló táborba? Hoess táborparancsnokot
lengyel bíróság ítélte halálra. Fölakasztották. Milyen gyors, milyen
fájdalommentes halál!
Brunhilde egy ideig hallgatott, gondolatai messze jártak, olyan
világban, amelyhez Joynak nem volt kulcsa. Mert hol van olyan
képzelQerQ, amely fölfoghatná azt a világot, ahol kínzás és gyilkosság a
szabály, és ahol a pusztítás kapacitását a gyári termelés számszerqségével
mérik?
Brunhilde végre fölpillantott, homlokát ráncolta.
- Egy-egy pillanatra azt hiszem, a kételkedés árnyékát látom az arcán,
mintha azt gondolná magában, ha nem is hazudok, de túlzók.
Biztosíthatom, a teljes igazságot el se tudnám mondani, és azt hiszem,
talán soha nem is tudják majd elmondani, mert az emberi elme [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • imuzyka.prv.pl